MENÜ

Jó pár évvel ezelőtt, a keszthelyi labdarúgó csapat NB3-as szereplése idején baráti-ismerősi alapokon nyugodva egy szinte minden meccsre kilátogató szurkolói kör működött. Már akkoriban felmerült, hogy a kezdeményezésnek valamilyen nevet kellene adni és esetleg többé-kevésbé szervezett formában működtetni. Ezek az elképzelések végül nem öltöttek testet, aminek legfőbb oka az FC Keszthely NB3-as csapatának megszűnése volt.
2010. októberében hírt kaptunk róla, hogy városunkban futsal csapat alakult Keszthelyi Haladás néven (utalva a nagy hagyományokra). Külön öröm volt számunkra, hogy az új csapat az addigi meccsein jó eredményeket ért el. Mindezek elegendő motivációt jelentettek számunkra, hogy sok év kihagyás után felelevenítsük szurkolói képességünket és kilátogassunk egy hazai mérkőzésre.

2010. november 8.-án hazai pályán a Keszthelyi Haladás a Vác FSE csapatát fogadta, ahol remek játékkal 9-4 arányban nyertünk, amivel a tabella 4. helyére ugrottunk fel. A csapat lelkes játéka meggyőzött minket arról, hogy újra rendszeresen látogassuk a mérkőzéseket és immár szurkolói körként lelkesítsük a keszthelyi játékosokat.
Más szurkolói körökhöz hasonlóan saját nevet szerettünk volna, így 4-5 variáció közül végül a Brigade Castellum mellett döntöttünk.
Az ókori Római Birodalom területén a kisebb méretű katonai táborokat castellumnak nevezték. Egyes feltételezések szerint Keszthely település neve e latin szóból eredhet. Keszthely gazdag történelmi hagyományai előtt tisztelegve és utalva lokálpatriotizmusunkra vette fel a szurkolói körünk a Castellum nevet. A jelenleg baráti alapokon működő társaságunk egyelőre nem kíván hivatalos szurkolói csoport formát ölteni. A későbbiek során, ha igény lesz rá, ettől sem zárkózunk el.
Ha büszke vagy arra, hogy Balaton fővárosában élsz, ha érdeklődsz a keszthelyi futball élet iránt, ha valódi baráti közösségben szeretnéd buzdítani csapatod, akkor bátran keress meg minket! Megtalálsz a megadott elérhetőségeken, vagy a Keszthelyi Haladás meccsein. Gyere el! Mi biztosan ott leszünk! Hajrá Keszthely!

 

Menü
Asztali nézet