Az ultra csoportok megnevezés alatt a sport klubokat támogató szurkolói csoportok egy jellegzetes stílussal rendelkező válfaját értjük. Leginkább az európai és dél-amerikai futball csapatok mérkőzésein találkozhatunk velük. Ez a különleges szurkolói stílus legelőször Olaszországban, az 1960-as évek elején bukkant fel, amikor az egyesületek jelentősen leszállították a stadionok bizonyos szektoraiba szóló belépőjegyek árát. Maga az ultra szó latin eredetű, jelentése szélsőséges. A korai 90-es évek óta, az ultras szubkultúra, az ún. hooligan firm és casual kultúrákhoz hasonlatossá fejlődött. A csoportok életében gyakoriak az erőszakos cselekmények, melyek néhányszor halálos áldozatot is követelnek. A csoport általában egy szűkebb vezetői szerepkört birtokló mag körül épül ki, (ők irányítják az egész csoportot) míg a létszám a kisebb csoportokból szerveződik össze, melyek összetételét meghatározhatják baráti vagy lokális szálak, esetleg az azonos politikai nézet. Rendelkeznek különböző méretű transzparensekkel, drapériákkal, zászlókkal melyeken a csoport neve és jelképe található. Némelyik csoport legyártatja és árusítja a saját termékeit, mint pl: sálat, sapkát vagy kabátot. Egy csoport létszáma a néhány főtől a több százig terjedhet és a stadionokban általában elválasztanak a részükre egy vagy akár több szektort is. Saját weblap illetve fanzine szintén fontos részét képezi a mozgalomnak.
A mozgalom iratlan szabályai:
* Az ultrák a meccsek folyamán minden esetben állnak. * Lehetőség szerint, a távolságok és anyagi akadályok ellenére minden meccsen meg kell jelenni. * Szünet nélkül támogatni (énekelni, tapsolni) kell a csapatot, az eredmény alakulásától függetlenül.
Ultrák a meccsen:
A nagy rangadókra általában látvánnyal, koreográfiával (ezeket a mozgalomban gyakran csak "koreóként" emlegetik) készülnek a csoportok. Ezek kivitelezése akár hetekig is eltarthat. A koreók mérete, kidolgozottsága a csoport anyagi helyzetétől illetve az előkészítő munkában résztvevők létszámától, tehetségétől, ötletességétől is függ. Ezek témája általában a klub vagy a csoport dicsőítése, esetleg az ellenfél kigúnyolása lehet (de a kettő kombinációja is gyakori), esetleg más aktualitás. Az élőképekhez gyakran görögtüzeket, füstbombákat és egyéb pirotechnikai eszközöket is felhasználnak, a kartonlapok, lufik, papírfecnik, pénztárgépszalagok vagy műanyagcsíkok mellett. Gyakori technika az egész szektort beterítő, általában műanyagfóliából készített óriás zászló, amelyre előzetesen festik rá az aktuális témát. A látvány elemeket a mérkőzést megelőzően - méretétől függően akár több órával a meccs előtt - szállítják a helyszínre, ahol elvégzik az esetleges utómunkálatokat. A bemutatóra a csapatok bevonulásakor kerül sor. Minden csoport rendelkezik egy saját szimbólummal, címerrel. Ez sokféle lehet, gyakoriak az erőt és hűséget jelképező bulldogok vagy egyéb harciasságot, nemességet tükröző állatok a címerben (oroszlán, sárkány, párduc) esetleg pajzs alakú címer évszámokkal, rövidítésekkel. Nem ritkán politikai jellegűek is lehetnek (Che Guevara arckép, sarló és kalapács, kelta kereszt) esetleg könnyedebbek mint sörös korsó, rajzfilm figura, vagy marihuána levél. Maga a szurkolás (kórus) fontos részét képezi a mérkőzés közben megoldandó feladatoknak. A nagyobb csoportokat megafonnal irányítja az előénekes, ezáltal lesz egységes a produkció. Fülbemászó slágerek átköltései adják a repertoár nagy részét (Pl: Guantanamera, Ének az esőben, Go West, stb...) Gyakori az utált ellentábor szidalmazása is - abban az esetben is, ha az nem egyezik meg a pillanatnyi ellenféllel - ami gyakran szintén dalban foglalva valósul meg. Megemlítendőek még a taps, fütty, ugrálás, hajlongás kombinációk is. A mérkőzések jellemző képe a kerítés mászás is, amely a gólöröm egy felhevültebb kifejezési formája.
Politika:
Magyarországon nem nevezhetünk kifejezetten csoportokat úgy politikai jellegűnek, mint klasszikus értelemben pl olaszország ultrái közül a Laziot vagy Livornot. Magyarországon a többség ha már politikai nézetet kell megosztani a nagyközönséggel akkor inkább a jobboldal, de inkább a szélsőjobb felé tendállódik (Ferencváros, Újpest, Kispest, Debrecen). Baloldali táborok is vannak, de a jobboldalihoz képest elenyészők (pl. Pécs). Külföldön teljesen más a helyzet. Olaszországban megtalálhatóak a klasszikusan szélsőjobboldali táborok (Lazio, Verona, Ascoli, Inter), és a klasszikusan szélsőbaloldali táborok (Livorno, Atalanta, Pisa) is. Nemzetközileg kijelenthető, amelyik tábor vagy csoport vállalja politikai hovatartozását azt zászlókkal, graffitykkel, dalokkal stb. módon ki is fejezik. Nem ritka például a Lazio meccseken a keltakeresztes zászlók megjelenése vagy Livornóban a Lenint ábrázoló kétrudasok és sarló-kalapácsos, vörös csillagos zászlók és transzparensek.
Rivalizálás:
A rivalizás kölünböző okokra visszavezethető, lehet politikai (BAL Livorno - Irriducibili Lazio) de városi riválisok között is "kötelező" (Újpest - Ferencváros, Roma - Lazio) illetve egy szűkebb régión belül is gyakori, hogy, a szomszédvárak ultrái gyűlölik egymást (Livorno - Pisa, Catania - Palermo, Diósgyőr - Nyíregyháza, Zalaegerszeg - Szombathelyi Haladás). Ritkábban ugyan, de barátságokkal is találkozhatunk Európa szerte (Ferencváros - Rapid Wien, Ferencváros - Zalaegeszeg, Sampdoria - Parma, Livorno - Marseille, Újpest - Legia, Újpest - Austria Wien, Legia - Den Haag, Legia - Juventus).
